|
|||
|
|||
|
Észak-Ciprus – Ciprus-A Földközi tenger ékköve |
|
Észak Ciprus (3 éj) – Ciprus (4 éj)
Utazási időpontok:
Az utazás bemutatása: Tervezett program: 1. nap: Budapest – Ciprus Elrepülés Budapestről Ciprus szigetére. Érkezést követően transzfer Észak-Ciprusra, Kyreniába. Vacsora. Szállás Kyreniában.
2. nap: Kyrenia – Famagusta – Salamis – Kyrenia Reggeli után egésznapos program, melynek során Észak-Ciprus keleti felére barangolunk. Felkeressük a Szent Barnabás kolostort, amely a sziget egyik legjelentősebb keresztény helyszíne volt, ma pedig egy impozáns ikongyűjteménynek és régészeti múzeumnak ad otthont. Itt található Szt. Barnabás sírja is, akit az önálló ciprusi ortodox egyház megalapítójának tartanak. Folytatjuk utunkat az ősi Salamis városába, melyet a Földközi-tengeri medence egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyeként tartanak számon. Az ókori görög és római időkben a város a kulturális élet központja volt, valamint 1700 évig a sziget leggazdagabb és legfontosabb városa. Megtekintjük az amfiteátrumot, a Hadriánus császár által építtetett gymnasiumot, a görög- és római fürdőket és a csodálatos mozaikokat. Utunk következő állomása a sziget egykor legnagyobb kikötővárosa, Famagusta, melyet az 1974-es események után szellemvárosként is emlegetnek. Felkeressük az Othello-tornyot, a Velencei palota romjait. A város legimpozánsabb látványossága a 14. századi Lala Mustafa Paºa mecset, mely eredetileg egy a francia Reimsi Katedrális mintájára épített templom volt. Visszaérkezés a szállodába a délutáni órákban. Vacsora. Szállás Kyreniában.
3. nap: Kyrenia – St. Hilarion – Bellapais – Kyrenia Reggeli, majd szabad program vagy fakultatív program lehetőség: a mai napon mesébe illő helyszíneket keresünk fel. Meglátogatjuk a Szent Hilárión várat, melyről azt tartják, hogy a mintául szolgált a híres bajor Neuschwanstein kastélyhoz. A legenda szerint egy siket szerzetes élt itt, aki az arabok támadása elől a szigetre menekült és amikor démonok akarták elfoglalni a szigetet, ő a siketsége miatt ellen tudott állni az őt kísértő, csábító erőknek, akik végül felhagytak a próbálkozással és elvonultak a vártól. A várból csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre. Tovább utazunk az elbűvölő Bellapais városkába. Utunk szűk utcácskákon, virágokkal díszített házak között vezet fel a dombtetőre, ahonnan léleglezetelállító látványként tárul szemünk elé a Kyreniai öböl és az égszínkék tenger. A település gyöngyszeme a középkori eredetű Bellapais Apátság romjai. A kolostor egykor azoknak az Ágoston-rendi szerzeteseknek nyújtott menedéket, akik Jeruzsálemből menekültek ide miután Szaladdin elfoglalta a várost. A kolostor gótikus refektóriumában ma is tartanak koncerteket és különböző kulturális rendezvényeket. Visszaérkezés a szállodába a délutáni órákban. (A fakultatív program ára: 19.900 Ft). Vacsora. Szállás Kyreniában.
4. nap: Kyrenia – Nicosia – Limassol Reggeli után a délelőttöt Kyrenia megismerésének szenteljük. Meglátogatjuk az óvárost, a kikötőt, a város főterét a városházával. Felkeressük a Kyrenai várat, melynek eredete egészen a 8. századig nyúlik vissza. A Kyrenia-vár falait és a tornyait a Bizánciak építették, a kalózok támadása ellen, az itt talált római erőd maradványain. 1191 után börtönként használták, később királyi rezidenciaként funkcionált. Felkeressük a vár múzeumát is, ahol számos érdekes régészeti leletet láthatunk, köztük egy lenyűgöző 3000 évesre datált hajóroncsot. Utazás Ciprus fővárosába Nicosiába ahol felkeressük többek között a Büyük Han karavánszerájt, és a Selemiye mecsetet. Délután utazás Ciprus egyik legszebb üdülővárosába, Limassolba. Vacsora. Szállás Limassolban.
5. nap: Paphos Reggeli, majd szabad program vagy fakultatív program lehetőség: a mai napon először a számtalan ókori maradvánnyal büszkélkedő Kurion városába látogatunk el. Felkeressük a 3500 fő befogadására alkalmas görög-római színházat, és egy 4-5. században épült villát ahol többek között egy gyönyörű állapotban fennmaradt mozaikpadlót is megcsodálhatunk. Továbbutazás a sziget nyugati oldalán fekvő Paphos városába, mely oly gyönyörűen megőrizte az ókori görög emlékeit, hogy ma az UNESCO Világörökség részét képezi. Paphosba vezető utunkon vetünk egy pillantást Apollo egykori templomára, majd fotóstopp a Petra tou Romiou sziklaképződménynél, mely a mitológia szerint Aprodité, a szerelem istennőjének szülőhelye. Paphosban meglátogatjuk a királysírokat, melynek neve csalóka, valójában nem királyok, hanem nemesek, és magas rangú előkelőségek nyugszanak itt a Kr.e. 3- Kr. .u. 3. századig tartó időszakból. A nap során alkalmunk nyílik megkóstolni a ciprusi loukoumit, mely a jól ismert török édesség ciprusi változata. Visszautazás Limassolba a délutáni órákban. Idő függvényében Aphrodité sziklájánál mi is megmártozhatunk a tengerben. (A fakultatív program ára: 23.700 Ft). Vacsora. Szállás Limassolban.
6. nap: Troodos – Kykos – Omodus Reggeli, majd Ciprus egy új arcát ismerhetjük meg. Utunk nagy része a Troodos hegység vonulatain át vezet, amely zöldben pompázó cédruserdejeiről és tiszta hegyi levegőjéről nevezetes. Felkeressük a hegy lábánál található, szőlőskertek között megbúvó Omodos városát, mely az UNESCO védelme alatt áll. Teszünk egy sétát a városka szűk, macskaköves utcáin és felkeressük a Timios Stavros kolostort, ahol bepillantást nyerünk a szerzetesek életébe. Továbbutazás Kykkos felé, ám útközben megállunk még egy pincészetnél, ahol alkalmunk nyílik megkóstolni ciprusi borspecialitásokat, mint például a commandaria és a zivaniat is, amely egy helyi pálinkaféleség. Felkeressük 11. században alapított Kykkosi kolostort. Számos nagy becsben tartott ikonosztáz található a kolostorban, legnagyobb tisztelet a Szűz Mária ikont övezi, melyet a hagyomány Szent Lukácsnak tulajdonít. Visszautazás Limassolba a délutáni órákban. Vacsora. Szállás Limassolban.
7. nap: Limassol Reggeli, majd egész nap szabad program, fürdés, pihenés, fakultatív programlehetőségek a helyszínen, egyénileg (általában angol nyelven). Vacsora. Szállás Limassolban
8. nap: Limassol – Budapest Reggeli, majd transzfer a repülőtérre, hazautazás. Érkezés Budapestre.
Várható szállodák (vagy hasonlók): Kyrenia: Hotel Sempati Limassol: Hotel South Side Park Beach
Az út során érintett UNESCO Világörökségek:
A változtatás jogát fenntartjuk! Szolgáltatások: A bruttó alapár az alábbiakat tartalmazza: - repülőjegyek illetékkel - BBP biztosítás (EUB Air&Cruise TOP: 6.880 Ft) - közlekedés légkondicionált autóbusszal - elhelyezés: középkategóriájú (kb. 3-4*-os) szállodákban, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelikkel - magyar nyelvű csoportkísérő idegenvezető
Részvételi költség:
Helyszínen fizetendő költségek:
Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések: 165 EUR (a helyszínen fizetendő a kinti szolgáltatónak)
A 165 EUR/fő a belépőket és a programban feltüntetett étkezéseket (vacsorák, néhány helyen ebédek), az ezekhez kapcsolódó szervezési, foglalási, és az esetenkénti transzfer költségeket tartalmazza. Ez a kinti szolgáltatóknak érkezéskor, egy összegben fizetendő.
Borravaló: ajánlott 6 EUR/nap/fő További tudnivalók: Minimum létszám 18 fő -13-17 fő közötti felár: 29.900 Ft
Kötelező védőoltás nincs. További tájékoztatást a Nemzetközi Oltóközpontban, illetve a www.utazaselott.hu weboldalon talál.
Fontos! Az útlevélnek vagy a plasztik személyi igazolványnak a visszaérkezésig érvényesnek kell lennie. Az utat kisebb létszámmal is tudjuk indítani, csak más áron és más szolgáltatásokkal.
A valutaárfolyam változások az árakat módosíthatják. Az árak 1 EUR = 390 HUF árfolyamig érvényesek. Ország bemutatása: |
A képek csak illusztrációk, nem biztos, hogy az utazás érinti az azokon szereplő tájegységeket! |